Betonból mandalát csak az épít, aki a legnagyobb titkot készül a világ szeme elől elzárni. Oly ügyesen, oly mívesen tudja azt elrejteni, mint senki más. Elrejti az óvatlan a házakra pillantó járókelő elől, elrejti a benne lakótól és elrejti önmaga elől is. Beton, acél és szurok – más anyagból az ilyen mester nem dolgozik. Külsőleg lakótelepnek álcázza remekét. Öntött kockaformákat alkot,  tíz emelet magasságban egymásra rakja, és ezt újra és újra megismétli, egészen addig, amíg a titok utolsó darabkáját is láthatatlanná tette. Így készíti el a titkok legnagyobb titkát, a szürke lakótelepbe rejtett Betonmandalát. És a benne lakók nem tudják ugyan, micsoda titok fölött laknak, bárhogy is próbálja a némaságba vermelt, létezésből is kitagadni vágyott szív azt elmesélni.  

Kik élnek a betonkockák mélyében? Ott élnek a vásott kölykök, akik lerohannak a betonból öntött lépcsőházi feljárón és kacarászva rohannak a homokozóba, ahol a kutyák szokták dolgukat végezni. Ott élnek a mindig kalandot kereső tizenévesek és felszöknek a trafóház tetejére nyár közepén, déli órákban, kényelmes nagy terpeszben elfekszenek, és kipróbálják, hogy tényleg be lehet-e rúgni egy üveg sörtől négyen, is szívószállal iszogatva azt a  tűző napon. Ott bújnak a hatodik emelet lépcsőfordulójában egymásba karoló szerelmespárok, gyengéd simogatásaik feledtetik a kemény linóleumpadló hidegét.  

 Ott élnek a fiatal házasok, akik tudták, hogy a Bőség Palotája az, ahol avatatlan szemek csak egy telepi lakást látnak.

Fülüknek zene  a meleg víz játékos csobogása. Főúri luxus a fürdőszoba kádjának hívogató tágas tere. Kívánni sem lehetne nagyobb kényelmet a vízöblítéses WC-nél a régi falusi árnyékszékek után. Azt gondolhatnánk, hogy ez a gyermeki örömmel átitatott, mosolygó szemű, láthatóan boldog lakótelepi lakó már megértett valamit az elrejtett titokból, de nem is járhatnánk messzebb az igazságtól.

A Betonmandala igazságát nem lehet felfedezni addig, amíg egyetlen részletével is elégedettek vagyunk, a benne található mindennemű kényelem az egyik álca. A másik pedig az ormótlansága, a szürkesége, a vas, beton, szurok üressége, végtelen lehangoló monotonitása, a csüggesztően unalmas egyszínűsége, a vonalzóval húzott formák formátlansága, csapda ez a szemnek és a léleknek, hogy elterelje a figyelmet a titokról. Azt pedig nem is sejtette senki, talán még a legnagyobb gyűlölői sem, hogy e két tökéletes álca lassan, alattomosan felemészti azt, aki nem igyekszik feltárni, amit rejtenek.

Furfangos átok száll arra, aki azt hitte, ide költözve végre kényelmes életet élhet. Ahogy a kényelme egyre nő, úgy érzi magát egyre rosszabbul. Egyre kevésbé érdekli, ki lakik a szomszédban, és amikor az elköltözik, az új lakó már be sem mutatkozik. A lépcsőházban összefutók egyre unottabban köszönnek egymásnak, majd le is szoknak róla. Egyre több kocsma nyílik garázsokból kialakítva, és ott egyre többen, egyre többet isznak. Milyen igaz az ősök bölcsessége: mindörökre szomjas marad, aki a halál vízéből iszik. De az ember mindenfelé csak az igazságot keresi, azt gondolja, az egyben az öröm és a boldogság is.  Miféle igazság lakik az alkoholban? A lélek kényelméé? A kereső iszogatva érzek meg az efféle igazság ízét. Az iszogatóból ivó lesz. Akik előbb isznak, azok később vedelnek. Akik vedelnek, azok úsznak az igazság tengerében. Akik úsznak, alámerülnek és bamba, részeg arccal, örökké szomjasan fuldokolnak, és az utolsó lehelet előtt a magány és keserűség pácában halálra már jól felkészített szív megérti, mi az üveg ürességének igazsága. Milyen sokan, milyen fiatalon laknak itt, akik efféle módon akarnak igaz életet.  

A kényelem lenne a mandala igazsága? Minden más lakó is abban keresi a szíve mélyén, halmozza a kényelmet, amennyit csak bír és még annál is többet.  Ahol kényelem egyre nagyobbra nő, az élet egyre kisebbé válik. A fekete-fehér tévét cseréli a színes, a centrifugát az automata mosógép, a pöfögő keleti autókat a komfortos új. Egyre tisztább a hangzás, ami az egyre újabb hangfalakból kúszik elő, egyre nagyobb felbontásban egyre tisztább a kép,feledtetve a műsor unalmát.  A kényelem a fő, a közepe és az alja is. Oly természetes ez, hiszen eddig OTT az volt a kérdés, hány hold földet művelnek fájó háttal, izzadva, de ITT már csak az, hány négyzetméteren tudják berendezni az oly vágyott és oly megérdemelt kényelmes életet Egyedül élők 29-en, fiatal párok 35-ön, a kétgyermekesek már 63, vagy akár 72 négyzetméteren is. Egyben közös minden kényelmes hely -mozdulni is alig lehet benne.

A lélek kirabolt üressége az ár a kényelemmel telezsúfolt lakásért.

Aki a titkot feltárni akarja, a teljességbe kell először belelépnie. Önmagát elfelejtve hagynia kell, hogy a betonházak és a parkok egyre átlátszóbbá váljanak, ahol eddig szilárd beton és vas  gőgösködött, most füst, köd és álomanyag hömpölyög, gőzölögve, hol sűrűsödve, hol ritkulva, hol színekben pompázva, hol   csak feketés-szürkésen meglapulva a lét és nemlét határán, és ezután egyetlen mély levegőt véve, elengedve a betonpanelhez kötött végső érzeteket is, kényelmen és undoron túl, felragyog az aranyszínben pompázó Betonmandala. Csillogása betölt mindent, amit a sóvárgás, reménykedés és vágy lefosztott benne.

Ha valaki képes meglátni ezt, mindent megkapott.

Bárcsak meglátnánk a beton mögött a Mandalát.